Vizeletből tisztálkodószer

A higiénia a középkortól kezdve néhány évszázadon át nem foglalkoztatta az embereket. A Keresztény Egyház a lélek ápolását helyezte előtérbe, és a test csak másodlagos szerepet játszott az ember életében. A testápolás, cicomázkodás megvetendő és fölösleges szeszélynek számított. A római fürdőkultúra teljesen kihalt. Nem véletlen, hogy az 1347-ben Messzina kikötőjébe érkező fekete pestis a zéró higiéniával karöltve képes volt emberek tízezreinek életét kioltani Európában.

Az emberek nem azért hanyagolták a tisztálkodást, mert nem volt mivel elvégezniük. Víz mindig rendelkezésükre állt, a szappant pedig már 5000 évvel ezelőtt kitalálták. Babilóniában i.e. 2800-ban már készítettek a szappanhoz hasonló tisztálkodószert. Egyiptomban i.e. 1500-ban állati és növényi zsiradékból, alkáli sók hozzáadásával nyertek szappant. Az ókori görögök és a rómaiak hamuval, agyaggal, homokkal és habkővel ápolták testüket. A ruhákat, melyek fehérsége a ma használatos fehérítő mosószerek eredményeivel is felvehette volna a versenyt, erjesztett vizeletből nyert szalmiáksóval fehérítették.

A hetedik században intézményesedett a szappankészítő mesterség Európában. A mesterek szigorúan őrizték receptjeiket. Elsőként a mai Olaszország, Franciaország és Spanyolország területén honosodott meg a szappanbiznisz. A mesterek felhevítették a zsiradékot, melybe hamuzsírt és illatanyagokat kevertek. A technika folyamatosan tökéletesedett, de a 19. századig senki nem tudta, hogy valójában miért tisztít a szappan.

1811-ben Michel Eugene Chevreul, francia kémikus tanulmányozni kezdte az olajok és gyanták bonyolult összetételét, melyekből természetes festékanyagokat nyertek. A növényi olajoktól eljutott az állati zsiradékokig, és onnan már csak egy lépés választotta el a zsírsavak felfedezésétől. Tizenkét évvel később, 1823-ban bejelentette, hogy kutatásai szerint a szappan nem más, mint zsírsav, amit a kémikusok lúgnak neveznek.