<h3>Csak jó híreket mondunk!</h3>

Csak jó híreket mondunk!

hírlevél english german hun

Csányi Alapítvány



 „Minden felnőtt volt egyszer gyerek
És felnő majd az új gyereksereg:
Többet s jobban törődjetek velünk
Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk."
    

N: Amit Bródy János megfogalmazott, azt Csányi Sándor megvalósította, egy olyan alapítvány létrehozásával, melynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. Az a Csányi Sándor, akit a  legtöbben csak úgy ismernek, mint az OTP bank elnök-vezérigazgatóját. Azt viszont kevesen tudják, hogy a sikeres üzletember nagyon szegény körülmények között nőtt fel. Éppen ezért hozott létre az ország egyik legvagyonosabb embere egy alapítványt, a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére.


Az alapítvány létrehozásának az ötlete már nagyon régen megfogalmazódott bennem, illetve nem is az alapítvány, hanem, hogy valamilyen formában a szegény gyerekeken, de tehetséges gyerekeken segíteni kellene, mert vidéken nőttem fel, és sok gyereket láttam elkallódni, akik megfelelő segítség mellett sokkal többre vihették volna.


Csányi Sándor felesége magánemberként, és a kuratórium elnökeként is szívügyének tekinti az alapítvány céljainak megvalósítását.

Az alapítvány célja, igazából az lenne, hogy lehetőséget adjunk gyerekeknek, a világ megismerésére, és egy olyan lehetőséget adni nekik, ami könnyebbé teszi az életüket. Nem pénzben kifejezve inkább az életüket megszervezve és a tanulásukat elősegítve.


A Csányi Alapítvány Magyarországon egyedülálló, úgynevezett Életút Programot indított el. A gyermekek támogatása 10 éves kortól kezdődik, és egészen addig folytatódik, amíg fiatal felnőttként a munkaerőpiacra kerülnek. Ez gyermekenként jelenthet akár 11-14 évet is. A programnak kiemelkedően fontos eleme, hogy az általa felkarolt gyermekeket, családjaikat egyéni szociális támogatással is segíti.


Az alapítvány egy tehetséggondozó program, amiben olyan tehetséges gyerekekkel foglalkozunk, akik hátrányos helyzetűek valamilyen okból. Nem feltétlenül a nagyon szűk törvényben meghatározott hátrányos helyzetről van szó, hiszen ma Magyarországon egy olyan értelmiségi nő, aki egyedül neveli a gyerekét, esetleg kettőt vagy hármat, a mi megítélésünk szerint hátrányos helyzetű lehet. 


A Csányi Alapítvány munkatársai pedagógusokkal együttműködve választják ki azokat a gyermekeket, akik részesei lehetnek az Életút Programnak.


Vancsuráné Sárközi Angéla, mentor

Pedagógiai és pszichológiai teszt és egy szóbeli beszélgetés után a mentorok meglátogatják a családokat, felmérik a családok hátrányos helyzetét, beszélnek a szülőkkel, és ez után döntünk arról, hogy bekerülhet -e egy gyerek a programba.


A gyerekek közös és egyéni érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelő fejlesztő foglakozásokon vehetnek részt. Minden gyermek tanul angol nyelvet, informatikát; részt vesz tanulás-módszertani, drámapedagógiai tréningeken. Vannak olyanok, akik programozást, zenét, rajzot, matematikát vagy táncot tanulnak. (Hétvégékre gyakran szervez az Alapítvány színes, élményt adó kulturális programokat, múzeum- vagy színházlátogatásokat.) Szünidőben pedig, az ország különböző pontjain egy vagy kéthetes tehetségfejlesztő táborok várják a tanulókat. 2008-ban összesen kilenc tábort szerveztek a gyerekeknek.


Fuszek Csilla, ügyvezető igazgató

Volt például angol táborunk, volt számítástechnika táborunk, volt humani-center táborunk és hát nem utolsó sorban azoknak a gyerekeknek, akik nem tanultak meg úszni, azoknak úszástábort szerveztünk. Idén 54 gyerek tanult meg az alapítvány jóvoltából úszni.


Ezek a gyerekek nem csak kiemelkedően jó képességeik miatt különlegesek. Sokan közülük már ilyen fiatalon/ebben a korban tudják, mihez akarnak kezdeni a nagybetűs életben.


Dézsenyi Patrícia, tanuló

Ügyvéd szeretnék lenni, amikor nagy leszek, mert nekem nagyon tetszik ez a szakma, és sokat szeretnék tanulni, hogy biztonságban legyek, amikor nagy leszek.


Biztonságban...Patrícia már most, ilyen fiatalon tudja, ha „biztonságban" akar élni azért bizony meg kell dolgoznia. A Csányi Alapítvány segítségével most már minden esélye megvan arra, hogy céljait elérhesse, álmait valóra válthassa.

De úgy tűnik az alapítvány nem csak az ő életében játszik kiemelkedő szerepet.


Csányi Sándor, alapító

Remélem, hogy majd lassan tudok visszalépni az üzleti életből, és egyre többet tudok a gyerekekkel foglalkozni, mert megmondom őszintén, hogy szívesebben foglalkoznék velük, és több időt töltenék velük, mint amennyit ma tudok.


Nemes célok, mögöttük konkrét tartalom. Bárki, aki adományozni szeretne, ide biztonsággal megteheti. Segítse adományával a jövő nemzedékét! A Csányi Alapítvány számlaszáma: 11794008-22221111


web tehetséges, hátrányos, alapítvány, gyerek, gyermek, Csányi Sándor www.csanyialapitvany.hu
vissza
multigrillking banner